„Borzasztó” vadászat 

Bármely vadfaj eredményes vadászatának feltétele az adott faj életmódjának, viselkedésének alapos ismerete. A borz esetében ez különösen nehéz az éjszakai életmódja miatt. Könnyíti a helyzetet ugyanakkor az a tény, hogy viszonylag kicsi a mozgásterülete, s jellemző a borz nagycsaládok – klánok - territoriális viselkedése. Vadászati idénye június1-től, február 28-ig tart, tehát mindössze három hónapig védi a törvény.

A borz ma már trófeás vadnak számít, a koponyáját bírálják, de szép vadászemlék lehet a kikészített, zöld posztóval alászegett bőr, a péniszcsont és a szemfog is. A múltban főleg tetszetős gereznájáért vadászták, az ecsetkészítők jó pénzt fizettek érte, kisütött zsírja az egyik legjobb csizmakenőcs volt. Egykoron minden valamirevaló „kerülő” tarisznyája szőrös borzbőrből készült. A borzhúst sokhelyütt szívesen fogyasztják, sőt például a huculoknál a rendszeres borztöpörtyű evést a hosszú élet titkának tartják.

Mindezek ellenére kevesen vadásznak borzra, talán azért, mert a teljes tilalmat nemrégiben oldották fel. Jómagam a nagyvadvadászati lehetőségeim megcsappanása után szerettem bele a borzvadászat türelmet és kitartást igénylő módjába. Az így szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani a kedves olvasókkal.

Az idény kezdetén még találkozhatunk ivarzó példányokkal. Az ilyenkor sok esetben még lővilágnál a kotorékból előbújó nőstényt követi a domináns hím és olykor 1-2 mellék kan. A domináns hím agresszív, a nőstény mellett haladva a mellék kanoknak, más állatfajoknak, nyúlnak, őznek, sőt esetenként a közelükbe férkőző embernek is nekiugrik. Az ilyen „találkozások” azonban ritkák. A ma vadásza - úgy gondolom - a borzvadászatban is inkább élmény gyűjt, mintsem a trófeát. Szerintem a tudatos vadászat alapvetően feltételezi a vadászterületen fellelhető kotorékok és lakóinak ivar és kor szerinti ismeretét.

Az állomány fölmérése

Nemcsak a nyomokból következtethetünk egy-egy borzvár lakóira, hanem inkább a kotorék jellegzetességeiből is. A nőstény borzok kotorékainak bejáratánál a tavaszi és őszi időszakban mindig nagy mennyiségű szénát, falevelet (almot) találunk. Ezek a borzra jellemző kotoréktisztítások „melléktermékei”. Ezt inkább csak tavasszal találjuk meg az öreg kanoknál is, de jóval kisebb mennyiségben. A fiatal vagy éppen csak ivarérett kanoknál ilyen szalmás kihordás, tisztítás ritkán található. Ugyanakkor ezek a fiatal kanok figyelhetők meg leginkább rókakotorékokban, sok esetben a rókával „társbérletben”. Ha a lakott kotorékokat feltérképeztük, akkor dönthetünk arról, hogy melyik vár lakóját kívánjuk elejteni.

A kotorék közelében látható nyomok árulkodnak gazdája nagyságáról, koráról. Elejtésére készülve mindenképpen célszerű az illemhelyeiknek alapos szemrevételezése. Ezek az illemhelyek nem közvetlenül a kotorék környékén, hanem sok esetben 80-100 méterre, vagy még messzebb találhatók a kotoréktól. Esetenként 40-50 „WC-gödröt” találunk, amelyekbe csak egy-egy alkalommal ürít a borz, és nem kaparja be. Az egészen száraz napokat leszámítva ezeket az ürülékcsomagokat néhány nap alatt jellegzetes penész lepi be. A frissek penésztől mentesek. Ezekben a friss gödröcskékben található ürülékmaradványok tartalma elárulja gazdája étrendjét is. A napraforgó, kukorica, borsó, gyümölcsmaradványok jelzik, hogy éjszakánként melyik területrészeket látogatja. A borzra jellemző, hogy őszelőn bizonyos táplálékot - például a magas olajtartalmú napraforgót - napokon keresztül kizárólagos előnyben részesíti. Majd miután „telítődik”, táplálékot vált. Ezek a táplálékváltások jól láthatók az ürülékcsomókból. Ugyanakkor az ilyen táplálkozó helyekhez jól látható és rendszeres váltót tart. Őszi vadászatra ez az időszak a legalkalmasabb. Jól megválasztott leshelyről a váltón, vagy táplálkozó helyén kaphatjuk puskavégre.

Ha pedig a kotorék lesvadászatra alkalmas helyen van, egy diszkréten elhelyezett hordozható magaslesről a kotorékból előbújó borz elejtésének lehetősége tűnik a legkézenfekvőbbnek. Véleményem szerint mégis ez a módszer talán a legbizonytalanabb. Mégpedig azért, mert az esti, éjszakai órákban kiszámíthatatlan, hogy mikor indul portyájára a borz. Lehet, hogy közvetlen sötétedés után már elindul, de könnyen előfordulhat, hogy csak az éjszakai órákban, úgy éjfél után. Ugyanakkor gondokat okozhat a kijáratok egymástól való távolsága, beláthatósága, de kétségessé teheti az egészet a legrosszabb pillanatban megforduló szél is.

A legjobb módszer

Utoljára hagytam a szerintem legsportszerűbb és talán a legnagyobb vadászélményt nyújtó télvégi, kotoréknál történő hajnali, lesvadászatot. Mint tudjuk, a borz nem alszik téli álmot, azonban a tél folyamán sokszor napokon keresztül szunyókál, csak ritkán jön elő, mert tápanyagszükségletét zömmel az ősszel felhalmozódott zsírkészletéből fedezi. Január végére, februárra azonban zsírkészlete már alaposan leapad. Ugyanakkor táplálkozási lehetősége ilyenkor a legszűkebb. Későn indul éjszakai portyáira, nem távolodik messzire a kotorékjától, takarékoskodik az energiával. Vitaminban gazdag, főleg hagymás (tyúktaréj, fürtös gyöngyike) vagy gyöktörzses (parlagi ligetszépe) növények után kutat és kapar. Egy-egy jó termőhelyre napokon keresztül rendszeres váltót tartva kijár. Későn indul a kotoréktól, s mivel ezekben a hónapokban már egyre korábban világosodik, sokszor csak a hajnali szürkülettel vagy már a teljes lővilágnál érkezik haza. Erre az évszakra jellemző, hogy egy-egy erős éjszakai fagyos időszakban a kotorékban marad, azonban a lehűlést követő első melegebb éjszakán biztosan útnak indul. Ráadásul ez az enyhülés sokszor pár centis havat is hoz. Na, ekkor jön el igazán a borzvadász ideje.

A legtöbb esetben - ellentétben a rókával, a borz nem szél alól közelít kotorékához, hanem szigorúan a váltóját tartva. Január végen, február első napjaiban még a kotoréktisztítás előtt állunk. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a borz ebben az időszakban döntően csak egyetlen kijáratot használ, amely tovább könnyíti a vadász dolgát. A szélirányt figyelembe véve az éjszakai mozgáskörzet, valamint a használt váltó ismeretében, kora hajnalban a kotorék közelében foglaljuk el leshelyünket. Ilyenkor már gyakori, hogy a váltóján igyekvő borzot egy-egy énekesmadár riasztva jelzi. A borz észlelési távolsága persze jóval nagyobb az emberénél. Tapasztaltam már, hogy olykor megkésve lővilágnál a kotorékjába érkező borz, minden elővigyázatosságot félretéve „futólépésben” próbál a kotorékhoz jutni, s éppen ez lesz a veszte. A legtöbbször azonban lassan, meg-megállva közelít a váltóján, fülel, szimatol, hallgatódzik. A legkisebb gyanús jelre csöndben elvonul.

Az egyébként mozgásában lomhának tűnő borz a kotorék közelében felismert emberre reagálva, mint a villám megpördül és menekül. Ilyen esetben legtöbbször a lövéssel el is késünk. Ezért viselkedésünket ehhez kell igazítani. Ha azonban elejtése sikerül, egy igazán páratlan vadászélménnyel leszünk gazdagabbak.

A borz, a ragadozók rendjén belül a menyétfélék családjába tartozó faj. Ez a faj a borzformák alcsaládjának névadó tagja és egyben az alcsalád legismertebb faja is. Hogy alcsaládbeli rokonaitól elkülöníthető legyen, gyakran használják rá az európai borz vagy az eurázsiai borz elnevezést is.

Hatalmas területen él Eurázsiában az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig, beleértve a Brit-szigeteket és Japánt, délen Vietnam jelenti az elterjedésének határát. Egész Európában elterjedt faj, kivéve a kontinenstől távolabb eső szigeteket, mint Korzika, sz*rdínia, Szicília és Ciprus, ahonnan hiányzik. Erdős területeket kedvel, olykor városi parkokban is előfordul. Hegyvidéken 2000 méteres magasságig fordul elő.

Alfajai, Élőhelye
   1. Európai borz - Európa
   2. Spanyol borz - Spanyolország és Portugália
   3. Szibériai borz - Szibéria
   4. Kínai borz - Kína és Tibet
   5. Japán borz - Japán

Japán borz
A borz nagyjából 56- 90 centiméter hosszú (ebből 15 centiméter a farok hossza) és 10-16 kilogramm súlyú állat. A hímek valamivel nagyobbak, mint a nőstények. Szőrzete igen jellegzetes mintázatú, hasa fekete, háta viszont ezüstszürke. Pofája fehér, rajta az orrától a szemén át a füléig húzódó fekete sávval.
Nappal sűrű aljnövényzetű erdőkbe vonul vissza, de elsősorban nyíltabb területeken keresi táplálékát. Esetenként felkeresi a kultúrterületeket is, amely tulajdonsága miatt kártevőnek tartják. Jellegzetes mozgásáról, hangos csörtetéséről messziről felismerhető, bár óvatossága miatt ritkán látható. Alkonyat után aktivizálódik, a nappalt üregében tölti. Egyes területen – mint Szibériában és Észak-Európában – téli álmot alszik. Mindenevő, gerincteleneket, kisebb gerinces állatokat (madarak, rágcsálók, hüllők), magokat, erdei gyümölcsöket, gyökereket és gombát fogyaszt, híresen torkos állat.
Sokáig azt hitték, egyedül él, csak a legutóbbi vizsgálatok tárták fel szociális hajlamait. Kiterjedt, sokszor negyedhektáros közös üregrendszerben él egy-egy, legfeljebb 12 egyedből álló klán. Az 1,5 méter átmérőjű alvókamrák a bejáratoktól 10 méterre, a föld alatt 2-3 méterre találhatók. Vannak más rendeltetésű területek is, napozók, játszóhelyek stb. Az üregrendszert az egymást követő generációk akár évszázadokig is használhatják, gyakran még akkor is ragaszkodnak hozzá, amikor a külső környezet már nem megfelelő számukra. 
Az üregrendszer ez idő alatt egyre bővül, akár több hektáros hatalmas rendszerek is létrejöhetnek. Egy angliai üregrendszer vizsgálata során kiderült, hogy az 879 méter hosszú alagúttal, 50 kamrával és 178 bejárattal rendelkezett. A becslések szerint közel 70 tonna föld kitermelésével épült fel.
A klán tagok genetikai analízise elárulta, hogy közeli rokon egyedek maradnak együtt. A család vezetője a domináns hím és nőstény. Annak ellenére, hogy a vezérhím több nősténnyel is párzik, csak a főnőstény tudja felnevelni sikeresen kicsinyeit. Előnyét úgy biztosítja, hogy megöli az alacsonyabb rangúak kölykeit. Más nagycsaládban élő állattal szemben a családtagok nem segítenek be a kölykök gondozásába, viszont az üregrendszer fejlesztésében és karbantartásában igen

A klánok 50-150 hektáros, egymással alig átfedő területeken élnek, amelyet szagmintával, ürülékükkel és vizeletükkel jelölnek. A territóriumukat hevesen védik. A klánok főleg nőstényekből állnak, a fiatal hímek elvándorolnak, és addig magányosan járnak, míg nem tudnak valamely új klánhoz csatlakozni. Érdekes módon, a melegebb vidékeken kisebb a klánok létszáma, sőt valahol párban, illetve egyedül is élhetnek. Egy elmélet szerint éppen a hidegebb, zord időjárás kényszeríti csapatba a borzokat, mert így tudnak hatékonyan ekkora, védelmet jelentő üregrendszereket ásni és fenntartani.

Szaporodása 

Téltől késő a nyárig tartó időszakon belül párzanak, de az embrió fejlődése szünetelhet, beágyazódása késhet akár 10 hónapig is. A párzás után 11-12 hónappal 2-6 kölyköt ellenek Rendszerint februártól márciusig ellenek, majd a kis borzokat őszig nevelik. Ivaréretté 1 éves korukra válnak. A borzok maximum 16 évig élnek.

Hasznosítása

A borz éjszakai életmódja miatt az elejtése gyakorlott vadászt igényel, azonban segítség lehet, hogy viszonylag kicsi a mozgásterülete. A borz Magyarországon vadászati korlátozás alá esik. március 1-től május 31-ig törvényi védettsége miatt nem vadászható. Elejtése esetén trófeás vadnak számít, a koponyáját bírálják. Kikészítés után koponyáját zöld posztóval alászegett bőrre helyezik, továbbá a péniszcsont és a szemfog is trófeájához tartozik. Hasznosítható része gereznája, amiből korábban tarisznyát és egyéb használati eszközöket gyártottak és az ecsetkészítőknek adott kiváló alapanyagot. Kisütött zsírját felhasználták, mint csizmakenőcs. A borzhúst fogyasztani is lehet és a huculok a rendszeres borztöpörtyű evést a hosszú élet titkának tartják.